Az Arkane Társaságot a tizenhetedik század végén alapította egy zseniális, ám öntörvényű alkimista, Sylvester Jones, hogy egyfajta családias klubba gyűjtse össze a különleges pszichikus képességekkel megáldott embereket. A Társaságban tehetségük jellege szerint tartják nyilván a tagokat, akiknek különleges képességeit elsősorban paranormális jelenségek megfejtése, bűncselekmények felderítése és veszélyes összeesküvések leleplezése során hasznosítják. A vezetők - talán az alapítóra tekintettel – mindig a Jonesok köreiből kerülnek ki, így azután jó néhány Arkane-regény éppen a Jones család egy-egy tagjának eseménydús életszakaszát kíséri végig.
Az örökség, amit Sylvester Jones elvetélt kísérletei, öldöklő rivalizálása és tébolyult halála után hátrahagyott, meghatározza utódai életét a viktoriánus kortól napjainkig, sőt a távoli jövőben is kísért. Ezért születtek a más-más idősíkban játszódó történetekből összeálló trilógiák, amelyek a jelenből indulnak ki, majd visszakanyarodnak a viktoriánus múltba, végül a jövőt is felvillantják. Közülük az első, az Álomfény-trilógia (Az átok, Az Égő Lámpa, Az Éjféli Kristály) szinte az amerikai kiadással egy időben, 2011-ben jelent meg a Maecenas Könyvkiadó gondozásában.
Immár a legújabb, a Tükör-trilógia első könyvét (Szédítő mélység) is kézbe veheti a kedves Olvasó, amelyet az írónő Jayne Ann Krentz néven jegyez. A kiadó tervei szerint még az idén megjelenik a második, és a harmadik rész is.
Ezúttal csak a jelenben játszódó történet főhőse a Jones család sarja, aki sokáig egymaga a Jones & Jones pszicho-detektíviroda; a folytatásokban viszont újabb Arkane-tagok kerülnek előtérbe. A vészjósló rejtélyek terhe alatt emberi vonzódások, igaz szerelmek szövődnek, ám mihelyt a cselekmény mozgásba lendül, alig-alig marad idő a romantikus merengésre. A szereplőknek nyomozniuk, olykor menekülniük kell, s minden leleményüket és paranormális képességüket latba vetve keresniük a titkok nyitját, melyek a Tükör-trilógiában szereplő helyszínek sajátos univerzumának alapjait képezik: az első kötetben egy szirtek és öblök által körülfogott, zárványszerű kisváros, Scargill Cove a maga fura lakóival és bombabiztos óvóhelyével, a másodikban egy tükrökkel teli szoba és egy kísértetkastély, a harmadikban pedig egy baljósan mély erdőt rejtő sziget. Szövevényes történetük külön-külön, a trilógia többi könyve nélkül talán fel sem fedi minden sötét titkát...
A megszokottól eltérő valóságnak ezekben a sejtelmes bugyraiban teljesedik ki a dráma, a főhős-pároknak ennek a drámának az útvesztőjében kell a nekik ártani próbáló titokzatos erők kihívásaival szembeszállniuk. A történetfüzér kulcsszereplői, Isabella, Virginia és Charlotte az egyenjogúságra méltán igényt tartó, különleges tehetségű nők, akik igazi partnerek a szerelemben és a veszedelmek közepette egyaránt. Ez a romantikával vegyes misztika adja a Tükör-trilógia lebilincselő erejét.